Címkék: VV Aurélió, VV Zsófi

Aurélió és Zsófi nagyon jól érezték magukat a családi estén, sokat ittak és nevettek. Nagyjából idáig tart a mese. Ugyanis sikerült annyira berúgniuk, hogy a végén akkora balhét csaptak, amit ugyan nem olyan régen láttunk, mégis újra meglepett bennünket, hogy mennyire könnyen válnak szellemi fogyatékossá és lelki sérültté a lakók.

Auréliónak nem nagyon tetszett a nyolcadik kerület, ezt sajnos megosztotta a többiekkel is, aminek az lett a vége, hogy Zsófi nagyon megsértődött. A rózsaszín lánynak először Vikivel volt egy kis összetűzése, aki kihasználva a fiatalok illuminált állapotát pornográf képet szeretett volna készíteni róluk fürdés közben a villaújságba.

Aztán jött Iza kavarása, amin kiborult a bili. Iza elmodta Zsófinak, hogy Aurélió szerint a környék, ahol lakik veszélyes és félelmetes. Az olasz benyámnyilásodott. Sajnos később  sem könnyített a helyzeten, amikor kifejtette, hogy Zsófiék házához képest ő luxuspalotában lakik az édesapjával. Kicsit jobban belement abba, hogy ő ki se merne lépni az utcára, olyan durvának tartja kerületet. (Nyilván nem olvasta Moldova Bűn az élet című könyvét, akkor valószínűleg biztonsági őröket kért volna a acsaládlátogatáshoz.)

Aztán kiderült minden. Aurélió azon borult ki, hogy látta Zsófi családi légkörét, ami neki soha nem adatott meg. (Az anyja elhagyta, édesapja idős, 74 éves.) Aztán mindkettő a saját igazát hajszolta őrjöngve, miközben valószínűleg erről békésen el tudtak volna beszélgetni egy közös vacsora vagy bármilyen egyéb program keretében.

Viki persze megint jött a szöveggel, hogy ő aztán nem engedte be volna a lakásába azt az embert, akivel ennyi vitája van. Viki gátlástalan volt, és a helyzet avatott szakértője, mint mindig.

Komment 0 

Címkék: VV Aurélió, vv Zsófi

Igazán jól telt a családlátogatás Zsófiéknál, jó sok pálinka adta meg az alaphangulatot. Mindenki kedves volt mindenkivel, és persze az egész család imádta Auréliót, akit azonnal felismertek az utcán, és letesóztak. Szerintünk a nyóckert láttuk, de mondjátok, ha nem.


Zsófi persze repdesett a gyönyörtől és ez így ment egész este. Az olasz közvetlen sítlusában most sem csalódtunk, azonnal megtalálta a hangot apukával. Hát kéremszépen, ilyen egy igazi exvejnek való, akit imád a család annak ellenére is, hogy éppenséggel nem bánt jól a csemetéjükkel. Bármelyik csemetével. Aurélió ugyanis nyíltan kikezdett Zsófi hugával, aki rezignáltan vett minden bókot. Nem okosak ezek a lányok, de kedvesek.

Komment 0 

Címkék: VV Aurélió, vv Zsófi

A dalos versenyt Aurélió és Zsófi nyerte meg, így ők mehetnek a villán kívüli programra. Az első pillanatok utáni hatalmas örömöt azonban beárnyékolta, a szerkesztők mostani heppje. A párosnak el kellett döntenie, hogy kinek a családjával szeretnének eltölteni egy kis időt.

Amikor kihirdették az eredményt, Krisztián frappánsan megjegyezte, hogy még jó, hogy nem ők nyertek, ami nagyjából az egyetlen vicces mondat volt a húsvéti napon.

Aurélió és Zsófi - ellentétben Vikivel - nagyon frappánsan oldotta meg a kérdés eldöntését, kis évődés után a pénzfeldobást választották. Aurélió azért bepróbálkozott a lelki szöveggel, hogy nincsen képe Zsófi szülei elé állni, mert már sokszor megbántotta a rózsaszín lányt.

Zsófi csírájában oltotta el a sumákolást, szembesítette Auréliót azzal, hogy azért nem mond le a nyereményről, mert ő folyamatosan szekálta és emiatt égőnek érzi a találkozást az anyukájával. A pénzfeldobás viccesre sikeredett, négyszer jött ki a Zsófia által választott fej, így a német nyelvlecke helyett majd a rózsaszín családi életbe nyerhetünk bepillantást.

Komment 1 

Címkék: VV Krisztián, VV Zsolt, VV Zsófi

Elég érdekes lett a kiválasztás végeredménye, hiszen többen is azzal rémisztgették Auréliót, hogy rá rakják a jelet, ehhez képest az olasz egyet sem kapott. Az utolsó pillanatig nem volt egyértelmű, hogy ki fogja kiválasztani szerdán a párbajellenfelét. Zsoltnak, Teónak és Krisztiánnak is 2 szavazata volt, mígnem Teó eldöntötte a kérdést.

Krisztián csak akkor nyerhet biztosan a vasárnapi párbajon (a nézők és szerintünk is) ha a halvérű Teót viszi ki “mérkőzni”.

A hajdúnánási fiú azonban nem a taktikázásáról híres, sokkal inkább a becsületének védelméről és igazságérzetéről ismerhettük meg. ezért feltehetően Zsoltot fogja kihívni, sosem szívlelték egymást és a farmert nagyon bántja, ahogy kispesti Izáról és róla beszél. Két dudás egy csárdában nem fér meg és Zsoltnak mostanában nagyon nagy az arca.

Persze mindenki megindokolta, hogy miért rakja a jelét az adott villatársára. Ezek közül Iza érve volt a legmegdöbbentőbb. Szerinte Zsófi és Zsolt között vibrál a levegő - ha ezt nem is adják a nézők tudomására - amiért Zsoltot hibáztatja, hiszen ez nem fair Dorkával szemben.

Komment 0 

Címkék: VV Zsófi

Oldva a babás feszültséget, kisebb házi versenyen kellett megméretniük magukat a lakóknak. Vagyis a lakók felének plusz Zsófinak. Az első körös játék nem sikeredett túl szellemesnek, át kellett öltöztetniük a gumibabaákat. Az győzött, akinek ez gyorsabban sikerült. Mivel Zsófi győzött, így és Zsolt lett a második, és Vikivel versenyezhetett a második körben. (Igen, a szerkesztők egy átgondolt játéktervvel álltak elő azúttal..) Mindegy, túltesszük magunkat a fejetlenségen és a következő bekezdést a szopásnak szánjuk.

A második feladat ugyanis az volt, hogy egy liter tejet kellett minél gyorsabban meginniuk a lakóknak. A cumisüveg tetején egy ormótlan henger éktelenkedett, abból kellett kiszivattyúzniuk a vizet. Viki rutinosan megnyomta a flakont, és effektíve a szájába spriccelte az összes tejet. Zsófi valamilyen okból kifolyólag úgy gondolta, hogy a hagyományos megoldást választja, és szó szerint kiszopja a tejet a cumisüvegből. Bár Viki nyert, utólag mindenbizonnyal megbánta mohóságát, utána totális rosszullét kerülgette.

Komment 0