Címkék: VV Iza

A borsonline derítette ki a Hir24 nyomán, hogy Iza és Kiszel Tünde közel kerültek egymáshoz, amikor összefutottak egy balatoni szépségversenyen.

"Izával még tavaly nyáron a Balatonon találkoztunk először, ahol egy szépségversenyen zsűriztem. Iza is a versenyzők között volt, és nagyon sokat beszélgettünk a szabadidőnkben is, hiszen egy apartmanban laktunk. Mivel nagyon szimpatikus volt, és csinos lánynak is tartom, felkértem, hogy vegyen részt ő is a fehérnemű-bemutatómon, Iza pedig egyből igent is mondott." Kiszel még hozzátette, hogy Izával nagyon elégedett volt, és jól állt neki a zöld míder, amit bemutatott." - nyilatkozta Kiszel Tünde.

Kis utánajárással meg is találtuk Izát Kiszel fehérneműjében.




Komment 0 

Címkék: VV Iza, VV Charlotte

Iza beszédében elmondta azt, amit mi is tudtunk, nem szimpik egymásnak, vitáznak is, és ha a szívére hallgat akkor Charlotte-ot kell kivinnie párbajozni. Mondott még valamit a méltó párbajról is, és a hét szlogenjévé váló mondat is elhagyta a száját: ha Charlotte a dió, akkor ő lesz a diótörő. Jól kitalálták...

Nekünk nézőknek pedig nehéz a döntés, hiszen Iza nélkül unalmas lenne a műsor, viszont ha együttmarad Krsiztiánnal, akkor kifejezetten unalmassá válik ő maga is. Ha viszont Charlotte maradna bent, feltehetően akkor lenne a legunalmasabb. Érdekes is lehetne, hiszen a műsor elején igazi kis vércsét alakított, kicsit sem volt szimpi, de legalább szórakoztatott.

Akárhogy is nézzük, a villa szerelmespárjai kárhoztara vannak ítélve, egy idő után már nem érdekesek kisstílű problémáik. Ahogy a szerelem kiírtotta Charlotte karatkerét úgy fogja Izáét is két hét alatt. Kíváncsi vagyok, hogy Simon mivel fog készülni a párbajra, még egy gyűrű talán kicsit túlzás lenne, de biztosan kitalál valamit.

Komment 0 

Címkék: VV Iza, VV Krisztián, VV Viki

Aurélió pornófilm forgatást nyert álmában, és bár nem igazán tudta értelmesen elmondani, hogy mit álmodott, ő jót szórakozott rajta. A filmben Teó volt a társa, amit lány nem értékelt annyira, pedig örülhetne, hogy legalább tudat alatt foglalkozik vele az olasz.(Állítólag érez valamit iránta.) Ugyan ez is csak az ágyban volt...

A nap fő csapávonala azonban az újabb féltő szerelmes férfi, Krisztián volt. A hajdúnánási fiú szerint már eleget szenvedtek Izával egymásért, és most, hogy végre már Iza is felmeri vállalni az érzéseit, nem szeretné elveszíteni. Nem bír belegondolni abba, hogy ez az utolsó hete a pesti kacérral és emiatt nagyon szomorú. Iza persze fél, de próbálja tartani magát és nem mutatni ezt a villatársaknak. Bevallotta Vikinek, hogy azért szeretne visszatérni, hogy helyrehozza a hibákat, amiket Krisztián ellen elkövetett.

Miközben Kirisztián és Iza a ködös jövőn merengtek, újra megalakult a Viki-Zsolt-Aurélió hármas, hogy mindenkit kicsináljanak a villában.

Komment 0 

Címkék: VV Iza, VV Charlotte

Iza és Charlotte számára fekete nap ez a mai. A hétfői bulvártermés ugyanis egyetlen téma köré csoportosul, a villalányok nem túl formás feneke van a toppon. A Blikk ezt saját fotókkal is alátámasztotta, amitől bizony szembesülhetünk azzal, hogy egyikük sincs kirobbanó formában. Mi is írtunk már arról, hogy nagyon híznak a lakók, Dorka 4 kg-t szedett fel a mirelit pizzák miatt, de a szélsőséges eset Kinga volt, a ki 15 kilóval lett nehezebb a bentléte alatt.

Ha Iza meglátná magát hátulról, biztosan új karriert szertne választani, bár kötött mellényes könyvtárosnak nem tudna elmenni, egészen biztosan nagy ívben kerülné a nyilvános szerepeléseket, amíg nem rendeződik a dolog a hátsó fertályon. A szembesülést akkor úszhatja meg, ha a vasárnapi párbajról győztesen tér vissza. A házi szavazásunk szerint Teó és Csárli is a pakliban van.

Komment 0 

Címkék: VV Iza

Mivel az elmúlt napokban Iza borította ki legtöbbször a lakókat, lehetett arra számítani, hogy a tragika szerepében tetszelgő lány zöld kendőt fog viselni egész héten. Négyen akarták kint látni a villából, Aurélió, Charlotte, Zsolt és Viki szerint nem fog ártani Izának egy kis változás.

Viki az alapján hozott döntést, hogy a szerelemespár melyik tagja volt már párbajon, és mivel Krisztián volt, így Iza kapta a jelét. Aurélió azért rakta a jelet Izára, mert kiborította nála a bilit, amikor megszakította a pöttyös csapat filmvetítését, szerinte önző és sok. Zsolt tényleg nem tud együtt élni Izával, mert szinte minden zavarja benne. Az is, hogy csoszog, az is csámcsog, ő vissza sem várja a párbajról. Charlotte zárta a szavazást, tőle várható volt ez a voks. Nem jönnek ki jól, folyton vitáznak, és áll elébe, ha Iza úgy dönt, hogy ő megkapja a jelét, kiküldi párbajozni.

Iza számított mind a négy kiválasztójelre, bevalottan fél is a párbajtól. Meglátjuk, hogyan alakulnak körülötte az emberek és mennyit számít a Krisztiánnal folytatott romantikus dráma. Nagyon izgalmas kérdés, hogy Kit választ majd Iza.

web surveys

Mindenképpen érdemems megnézni az alábbi videót, ebben látjuk, hogy dacosokodik Iza a Jégkorszakkal.

Komment 0